Ezen oldal elindítására Borsi Emi (néhai főnököm, jelenleg barátnőm) és Zorán ösztökéltek, tudtukon kívül.
Emi egy tartalmas és minden apró részletre kiterjedő blogot vezet, Lili kislánya születése óta. Mivel az én gyermekeim 13, 12, 6 és 5 éve érkeztek családunkba, pont ideje volt, hogy elkezdjem nekik megörökíteni midennapos és különleges eseményeit életüknek, életünknek.
...és hát a dal, amit Zorán feldolgozott...

2008. augusztus 23., szombat

Lantos - 2003. november 06.


Lillácska 5 hónapos, Levente, Léda első osztályosak és büdös a téliszalámi egy estén. Hűha... Amennyiben az egyik kedvenc felvágottamnak nem tetszik a szaga, akkor arra a következtetésre kellett jutnom, hogy a minap a lábikra görcs sem lehetett a véletlen műve és Lillácska sem azért sír a cicimen, mert valami neki nem tetsző ételt fogyasztottam, vagy kevés a tej, hanem azért, mert Valaki újra lakik odabent.

Az első reakcióm: NEM, NEM, NEM, NEM! (Ne aggódj Lantikám, hiszen olvasod, a végén megszületsz és imádunk!) Megint két pici babám lesz egyszerre, Lilla el fog távolodni tőlem, hiszen a másállapot végén az ember már közel sem tud megtenni annyi mindent, mint korábban, azt követően pedig az új kisember mellett meg még sokkal kevesebbet sem.

Kápi úgy gondolta biztosan nem lehetek terhes és nem is volt hajlandó foglalkozni a gondolatával, amíg nem látott két határozott csíkot.

Egy villámgyors terhességi teszt vásárlása után, hosszas vívódás következett.

Mindent mérlegelve, semmilyen racionális érvet nem tudtunk fesorakoztatni Lanti érkezése mellett, ami pont elég ok volt arra, hogy úgy döntsünk itt a helye közöttünk. Túl a bizonytalanságon - ami engem mindig roppant mód megvisel - már minden szép is lehetett volna, de hátra volt még a kínos bejelentés anyuék felé. A félelem alaptalannak bizonyult, ugyanis amivel nem számoltam az az volt, hogy anyu idő közben hozzászokott a gondolathoz, hogy gyarapodunk, gyarapodunk és gyarapodunk.

Azért amikor a családi összejöveteleket olykor felpezsdítendő úgy teszünk, mintha szeretnénk bejelenteni valamit, picit mindenki összerezzen, jajgatni kezd és feszülten figyel ránk. :)

Szóval Lantika úton volt és mindenki szeretettel várta Őt.

Ez már egy egészen más áldott állapot volt, mint a korábbiak, sokkal gyorsabban elszaladt az idő. Másoknál általában a terhességek egyre rövidebb ideig tartanak, míg nálam a pocakos időszak hossza nőttön-nőtt, egészen addig, hogy Lantikát 2 nappal túlhordtam. Mondta is a nővér az utolsó vizsgálatok egyikén, hogy ilyet nem illik csinálni a 4. gyereknél.
Lanti tüneményesen jó baba volt. Engedte, hogy végigaludjam az utolsó éjszakát, majd amikor felébredtem konstatáltam, hogy erősen kopogtat. Közöltem a családdal, hogy a reggeli rutin után én elmennék szülni. A gyerekeket és magamat összekészítettük, bevittük őket az iskolába, Brazil vigyázott Lillácskára, mi pedig irányba álltunk a kórház felé.
Mire Levinek és Lédának becsöngettek a második órára, apa már elvágta a köldökzsinórt és Lantika memutatta nekünk nagyon várt kopasz pici buksiját.
Tünemény volt (most is az), mint aki tudta, hogy mire érkezik. "Tekintettel volt" a körülményekre és a testvérekre, ami annyit jelentett, hogy szopizott, kenguruban rajtam "lógott", aludt és békés, boldog baba volt.
A mi általunk választott hálószobába Lillácska érkezett először kiságyával, ezután kitehettük volna az ajtóra a megtelt táblát. Nem volt más választásunk, átköltöztünk a másik - a korábbinál kisebb - szobába, ahova még befért egy pici méretű utazóágy féle alvó alkalmatosság Lantika számára, amiben - utólag is hála - 9 hónapos koráig húzta.

Kb. két éven keresztül minden este hálát adtam az égnek - eleinte sírva az első gondolataimért, később "csak" ellágyulva -, hogy Lantika úgy döntött, hogy mi lehetünk a szülei. Tudom, hogy minden újabb pici "befurakodóért" ugyanígy köszönetet mondanék az égieknek, de erre már úgy tűnik - sajnos - nem kerülhet sor. Az ok, egészen prózai. Olyan világban élünk, ahol az anya fizetésére - legalábbis a mi családunkban - ugyanolyan nagy szükség van, mint az apáéra.

Nagyon szomorú voltam, amikor a 2 éves - még anyatejet fogyasztó - Lantikámat bölcsibe kellett adnom, mert szükségünk volt a pénzre.
A kb. 7. bölcsi, ahol helyet tudtak biztosítani Lantosnak, egészen az első ott töltött délelőttig tartott számunkra. Rohanás haza, sírás-rívás Kápinak, támogatása megszerzése a bölcsőde gondolatának elvetése mellett, majd villámgyors tudakozódás a magánóvodák kilétét illetően. Még aznap délután meg is látogattam néhányat, míg a Micimackóban kötöttünk ki Gyálon. Lillácska elérte az óvodás kort eddigre, így vele nem volt probléma, jól is érezte magát az új helyen. Néhány hét elteltével folyamatosan különböző kórságokat hozott az oviból, ráadásul kezdettől fogva bántott a tudat, hogy Lantinak mennyivel jobb dolga van havi 40.000 Ft-ért, mint neki. Újabb sírás, érvek, majd egy kedvezményes ár kialkudása két gyerekre a Micimackó vezetőjétől és Lillácska is ott landolt. :) A fizetésem fele ugyan kivándorolt a pénztárcámból, de a gyerekeimet reggelente egy családi házba vittem, ahol az óvónénik őszinte szeretettel várták őket, kevesen voltak a csoportban, kifújták az orrukat, úszni jártak hetente, lovagoltak, külön busszal havonta színházba jártak, énekeltek, gyógytornász javította a tartásukat és EGYÉNI bánásmódban részesültek.

2 megjegyzés:

Lili írta...

Hehe, Lantinál már nagyon profi voltál.:))) A fájdalom ki is maradt a leírásból... vagy már nem is fájt?

Egyébként tessék sűrűbben jönni és rendszeresen irogatni. Pár év múlva meg fogják köszönni a gyerkők, hogy ilyen gondos voltál, és minden fontos dolgot megörökítettél nekik.

Pados Timea írta...

Túl azon, hogy azt gondolom a szülés fájdalmas, azért ami igazán sokkolja az embert, az az ismeretlen. Legalábbis engem. Azután pedig az sem elhanyagolható, hogy megtanultam ellazulni, ami lényeges könnyebbséget jelent egy baba születésénél.

Lilypie Kids birthday PicLilypie Kids birthday Ticker
Lilypie Kids birthday PicLilypie Kids birthday Ticker
Lilypie Kids birthday PicLilypie Kids birthday Ticker
Lilypie Kids birthday PicLilypie Kids birthday Ticker

Büszkeség, balítélet nélkül.

Újabb büszkeség.