Ezen oldal elindítására Borsi Emi (néhai főnököm, jelenleg barátnőm) és Zorán ösztökéltek, tudtukon kívül.
Emi egy tartalmas és minden apró részletre kiterjedő blogot vezet, Lili kislánya születése óta. Mivel az én gyermekeim 13, 12, 6 és 5 éve érkeztek családunkba, pont ideje volt, hogy elkezdjem nekik megörökíteni midennapos és különleges eseményeit életüknek, életünknek.
...és hát a dal, amit Zorán feldolgozott...

2008. augusztus 17., vasárnap

Léda - 1996. június 16.


Azt mondják, hogy a nők elfelejtik a szüléssel járó megpróbáltatásokat és vállalják a következőt, következőket. Bár a szükséges időt nem említi senki, én határozottan állítom, hogy 4 hónapnál biztosan többnek kell eltelnie, mert Levikém pont ennyi idős volt, amikor világossá vált számunkra, hogy Valaki ismét úton van hozzánk és bennem még élénken éltek a nagyon közelmúlt eseményei. Hamar sikerült azonban túllépnem ezen, mert valami más sokkal inkább kezdett nyomasztani. Leventével a kapcsolatom napról-napra bensőségesebb lett. Amikor az ember úgy gondolja, hogy ennél nagyobb szeretet nincs, akkor a másnap erre rácáfol. Féltem attól, hogy soha nem lesz még egy ember a földön, akit ugyanúgy tudnék szeretni, mint őt. Léda azonban visszafordíthatatlanul felénk tartott, velünk volt. Egy dolgot ismételgettem magamban, mégpedig azt, hogy bár mi hárman voltunk testvérek, soha, de soha nem éreztem úgy, hogy anyu bármelyikőnket jobban-, vagy kevésbé szerette volna a másiknál. Bíztam benne, hogy talán nekem is menni fog...

A terhességem korántsem volt olyan zavartalan, mint első ízben, de összességében békésen zajlott, komolyabb problémák nélkül. Idővel kiderült, hogy ezúttal megtudhatjuk, milyen egy kislány szüleinek lenni.

Eljött az idő és Léda "kopogtatott".

Szinte pontról-pontra úgy történt minden, mint Leventénél, azt az el nem hanyagolható pösszenetet leszámítva, hogy tudtam mi vár rám, így egészen más volt megélni. Léda addig tornázott odabent, míg a nyaka köré nem ügyeskedte a köldökzsinórt, így "villám" gyorsan kellett "kisegíteni".

Léda sok egyéb más ok mellett, nyilván azért választott minket, hogy megtanítson arra, a szeretet határtalan. Attól a pillanattól kezdve, hogy ő megszületett, tudtam, bármennyi gyerekem születhet, ugyanolyan szeretettel leszek képes őket körülvenni.

Levivel borúsan zárult az anyatejes táplálás, már 2 hónaposan tápszeren élt. Amikor az embert kudarcok érik, nagyon nehéz látni azt, hogy biztosan okkal történnek a dolgok és mindenképpen van benne valami jó, még utólag visszagondolva is nehéz, de ha figyelünk, akkor felfeldezhetjük, hogy a jelenünkre hogyan hatnak mégis pozitívan, a múlt negatív eseményei. Lédánál például gyomormosással végződött a nagy szoptatási igyekezetem, ugyanis úgy döntöttem, ezúttal nem adom fel. Végig tudatosan készültem arra, hogy kizárólag anyatejen fog élni (számomra inkább a melegsége a lényege, mint a mennyire, de mennyire egészséges mívolta). 2 órával a születését követően megkezdtem tervem megvalósítását, mígnem pici gyomrának mesterséges nagytakarítása után közölték velem, hogy "mérlegelés anyuka". Hát mérlegeltem és bár 40 gramm elfogyasztása után szigorúan meg kellett volna vonnom tőle, sosem tettem. Vártam ellenben, hogy végre újra otthon legyünk, megszorítások, orrszívás és rendkívüli jótanácsok nélkül.
Érdekesen zajlottak az események immár két pici babával. Levente, amint meglátta Lédát táplálkozás közben, megállt velünk szemben és megrémülve sírni kezdett. Nehéz volt meggyőznöm az 1 éves gyermekemet arról, hogy amit itt lát, az nem kannibalizmus, hanem a természet rendje. Volt még felváltva alvás, be nem zárható WC ajtó, ropival teletömködött HI-FI torony és egyéb inyencségek, de általánosságban azt gondolom, hogy nagyon jó gyerekek voltak (ahhoz, hogy erre a megállapításra jussak, segítségemre volt, két kistestvérük érkezése, de erről majd később).
Léda 6 hónapos koráig, még folyadékot sem pótoltam. Nem olyan viharos tempóban feljődött, mint manapság széltében, de szépen cseperedett.
Ízig-vérig kislány volt, születése pillanatától, rendkívül bájos és nagyon ragaszkodó.



3 megjegyzés:

Emi írta...

Ez is nagyon szép történet. A gyomormosás dolgot nem igazán értem. Kifejtenéd bővebben?

Pados Timea írta...

Pettyet túltápláltam, bár én azt vallom, hogy ők pontosan tudják, hogy mi az amire szükségük van. Szerintem csak arról volt szó, hogy többet bukott, mint amennyit a kórház szerint illett volna. Szerintük meg is volt fázva... Mindig elgyötört állapotban kaptam vissza. Kimosták a gyomrát, szívták az orrát, stb... Érdekes módon, amíg velem volt, soha semmi különös nem történt. A "megfázott" gyerekem folyamatosan szopizott és zárt szájjal aludt békésen és nem pakolgatta ki amit evett.

Emi írta...

Túltáplálni anyatejjel? Ilyet még nem is hallottam? Lili is rengeteget bukik, vigyáz az alakjára:) Hányszor kimoshatták volna a gyomrát...

Büszkeség, balítélet nélkül.

Újabb büszkeség.